Juventus Torino-FC Porto

Bajnokok Ligája 20 óra 45 perc a Sport 1 közvetiti

Juventus Torino-FC Porto, Bajnokok Ligája 20 óra 45 perc a Sport 1 közvetiti

A visszavágó 2-0-ról kezdődik a Juventusnak és úgy tünik a Juve izgalom nélkül fog tovább jutni, de ahogyan a Barcelona-PSG mérkőzést is láttuk Bajnokok Ligájában minden lehetséges, de fontos megjegyezni ,hogy a Porto hazai pályán 10 emberbe maradt, már az első félidőben.

A Juventus hétvégén a bajnokságban a Milant győzte le 2-1-re és úgy tünik ,hogy simán megnyeri a bajnoki cimet.Érdekes, hogy a fogadóirodák elég nagy szorzót adnak a Juventusnak kb 1,60, azonban ez egy kicsi kockázattal jár hiszen a Juventus a továbbjutásért nem kell mindenképp győznie, igy a Portonak mindenképp támadnia kell ha remélni akar a továbbjutásért.

A Porto remek formában van a bajnokságban 3 győzelem után jön Torino-ban.

Idáig a két csapat között 4 mérkőzés volt, amelyből 3-at a Juventus nyert meg, és egy döntetlen született és összesen 9 gól.

Habár a bookmakerek úgy látják, hogy kevés gól lessz ezen a mérkőzésen, szerintünk a Porto-nak mindenképp kockáztatnia kell meg támadni ,a Juventus pedig ellen támadásban nagyon veszélyes tehát születhetnek gólok a mérkőzésen-

Valószinü felállás

Juventus: Buffon - Lichtsteiner, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro - Khedira, Pjanic - Cuadrado, Dybala, Mandzukic - Higuain
FC Porto: Casillas - Pereira, Felipe, Marcano, Danilo - Layun - Herrera, Ruben, Brahimi - Andre Silva, Tiquinho

A mi tippünk erre a mérkőzésre, hogy a vendégcsapatnak sikerül a hálóba találnia ezen a mérkőzésen amelyre az Unibet 1,72 szorzót ad(esetleg meglehet próbálni egy kisebb szorzót is,hogy lessz minimum 2 gól a mérkőzésen amelynek 1,35 szorzója van)

Mindképp ajánlani tudjuk nektek az Unibet fogadóirodát, amely egyik legjobb és legmegbizhatóbb fogadóiroda Magyarországon természetesen magyar felülettel és ügyfélszólgálattal rendelkezik.

Az alábbi bannerről regisztrálhattok és 10.000 FT bónuszban részesülhettek.

© 2017 nyeroszelveny.hu 18 éven felülieknek
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el